HAZAÁRULÁS! A Nemzeti Színházban ünneplik Nagy-Románia megalakulását...!
November 30-án este előadást és állófogadást tartanak a Nemzeti Színházban Nagy-Románia megalakulásának és Erdély Romániához való csatolásának 92. évfordulóján, a románok nemzeti ünnepén.
A szomszédos országban ezen a napon Erdély Romániához csatolását ünneplik, amit 1918 december elsején mondtak ki Gyulafehérváron.
Nyolc éve nagy felzúdulást keltett, amikor Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök ugyanezen a napon együtt ünnepelt román kollégájával, Adrian Nastaséval Budapesten a Kempinski Hotelben. Akkor több száz ember tiltakozott a találkozó ellen, egy embert elő is állítottak, amikor feloszlatták a be nem jelentett tüntetést.
Zenovia Popa, a román külképviselet sajtóattaséja szerint azért döntöttek a Nemzeti Színház mellett, mert igyekeznek mindig rangos helyszínen megtartani az ünnepet(...)
Alföldi Róbert, aki mint tudjuk róla -más, kiadott egy közleményt, ami szerint az igazgató úgy ítélte meg, hogy a rendezvény elősegítheti a két ország közeledését a viharos
történelmi események ellenére. "A megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem állt szándékomban senki érzéseit megsérteni" - írta.
Forrás: Index
Az oldalon szereplő kulcsszavak:
magyar, HAZAÁRULÁS, NEMZETI, SZÍNháZ, MEGHÍVÓ, MAGYARORSZÁG, eRDÉLY, nagy-románia, november 30., ZENOVIA, popa, ROMÁN,
Cikkek
A tengerbe szórják Rudolf Hess hamvait, hogy ezzel elejét vegyék a "szélsőjobboldaliak" megemlékezéseinek... Meggyalázták Rudolf Hess sírját...(!)
- A mai Franciaország területén például a IX. században 7.000.000 ember élt és ma mindössze 58.000.000 embert lehet találni Frank honban. Ez alig 8,5-szeres növekedést jelent.
Milyen rejtelmes erők vezették a világot a New Deal-tól a brombergi vérengzésig, majd a lengyel-német háborútól a nürnbergi perig, azt a történelemírók fogják, ha ugyan egyáltalán tudják tisztázni. A háborúban senki sem győzött..."

Partnereink, kedvenceink bannerei láthatóak itt. Bannercseréhez katt ide!