1904. március 7-én született Reinhard Tristan Eugen Heydrich. Rá emlékezünk.


heydrich, reinhard, ss, német, nemzetiszocialista, nemzeti, polo, póló, ruházat, ruhaReinhard Tristan Eugen Heydrich 1904. március 7-én született Halle-an-der-Saale kisvárosban. Apja, Richard Bruno Heydrich zeneszerző és a helyi zeneiskola igazgatója, anyja pedig Elisabeth Anna Amalia Krantz.

Reinhard iskoláit kitűnő eredménnyel végezte, köztük a helyi Reform-Reálgimnáziumot. Egyik tanulmányával első helyezést ért el a francia nyelven írt Histoire de la Civilisation-al.

Iskolái elvégzése után Reinhard a Reichsmarine kötelékébe került mint tengerésznövendék Kiel-Holtenau hadikikötőjében. A híres 'tengeri-ördög' Graf Luckner tett rá nagy hatást ebben a döntésében, aki sokszor vendégeskedett a Heydrich-házban. Besorozása után a Crew 22 csoportjához került. 4 és fél év tanoncidő után tengerészhadnagyi kinevezéssel 1926 október 1-én a Birodalmi Flotta állományába kerül. 1928-ban tengerészfőhadnagyi rangot kap. Egyik felettese Kleikamp admirális szerint Heydrich képzettsége, rátermettsége az átlagosnál is nagyobb volt. Úgy nézett ki, hogy Heydrich magasraívelő pályát fut be a Haditengerészetnél. A sors azonban közbeszólt és úgy intézkedett, hogy a tengerészfőhadnagy úr találkozzon a 18 esztendős Lina von Osten személyében életének párjával. A találkozás 1930. december 6-án jött létre, amikor a Fehrman-szigeteken élő Linával elöször került kapcsolatba. 1930 Karácsonyán már az eljegyzést is megtartották. Az ezt követő esküvőre Heydrich udvariasságból meghívta előző barátnőjét, akivel Lina miatt szakított. Az elhagyott barátnő azonban egy befolyásos gazdag mágnás leánya volt, aki nem hagyta annyiban a dolgot és perre vitte az ügyet.

Heydrich katonai tiszteletbíróság elé került, s mivel megtagadta a visszakozást a Haditengerészet a "hírnév megcsorbítása" miatt leszereltette. Raeder admirális döntése végleges és megfellebbezhetetlen volt. Ennek ellenére Heydrich makacsul kitartott amellett, hogy nem a "becsület", mint inkább politikai indokok játszottak közre menesztésében.

Szerencsére Karl von Eberstein SS-Obergruppenführer kapcsolata révén megtudta, hogy Heinrich Himmler Reichsführer 1929 januárjában történt kinevezése után egy karakán és erőskezű hírszerzési vezető után kutatott a Waffen-SS számára. A Reichsführerrel tartott kihallgatás során Himmler 20 percet adott Heydrichnek, hogy papírra vesse gondolatait az üggyel kapcsolatban. Heydrich leírta gondolatait miképpen véli egy erős és hatékony hírszerző-szolgálat felépítését, majd távozott. Még haza sem ért, amikor Himmler hívatta és azonnal felajánlotta a munkát számára. Miután az NSDAP tagja volt 1931 januárjától, az SS-be való belépése is megtörtént 1931. július 14-én, Hamburgban, 10120 sorszám alatt mint SS-Sturmmann. Az elhalasztott esküvőt is megtarthatták Linával, 1931. Karácsonyának másnapján, Grossenbode-ban.

A kemény munkanapok csak ezután kezdődtek. Heydrich hatalmas intenzitással látott neki egy hírszerző-szolgálat megalapításához.heydrich, reinhard, ss, német, nemzetiszocialista, nemzeti, polo, póló, ruházat, ruha A kezdeti munkák idején az "Abteilung 1c" osztályként az "SS-1c" alatt működtek, mint egy kis 2-szobát igénylö 'alosztály', az SS-en belül a müncheni Türkenstrasse 25 alatt. Ez a lakás volt a rejtekhelye Viktoria Edrich-nek is, aki az ú.n. 'Blutfahne'-et rejtette el azalatt, amíg az SA és az SS betiltott szervezetek voltak. Hindenburg kancellár zsidajai minden, az NS-al kapcsolatos tárgyat, relikviát megsemmisítettek, vagy elkoboztak.

Heydrich SS-Hauptsturmführer beosztásban kezdett a munkának, és rövidesen, 1931. decemberében SS-Sturmbannführer, majd 1932 júliusában SS-Standartenführer és a Sicherheitsdienstes des Reichsführers-SS (SD) osztályvezetője lett. Heydrich olyan eredményesen dolgozott, hogy a Führer egy külön villát adományozott eme fontos feladat ellátásán dolgozó stábnak a Zuccalistrasse 4. szám alatt Münchenben. Heydrich a sok munka miatt családostul ide költözött: saját operatív osztálya a "C" nevet kapta, míg a Zentrale Dienstelle des SD" lett a teljes osztály neve. 1933 júniusában megszületett első fia, Klaus. Az NSDAP hatalomra kerülése (1933 január) az SS-Brigadeführer rangot hozta Heydrich számára. Az SD átköltözött egy nagyobb épületbe a Wittelsbacherpalace mellé a Briennerstrassén. Ugyanezen év Novemberében az SD egy önálló, csak Heydrich és Himmler felügyelete alá tartozó független szervezet lett az SS-en belül. 1 évvel később, 1934. decemberében az SD végleges helyére a berlini Wilhelmstrasse 102 alá költözött. 1936. június 17-én Heydrichet a Reichsführer-SS javaslatára a Sicherheitspolizei és az SD legfelső vezetőjévé nevezték ki. 1939 szeptemberében a II. világháború megkezdésekor a Reichssicherheitshauptamt vezetésével is Heydrichet bízták meg. Még ugyanabban az évben elnöki posztot kapott az Internationalen Kriminalpolizeilichen Kommission belül.

A Német Birodalomnak a nyugati térfélen végrehajtott kampánya alatt Heydrich megszerezte a harci repülői engedélyét és sikeres vizsgát tett.

heydrich, reinhard, ss, német, nemzetiszocialista, nemzeti, polo, póló, ruházat, ruha
A volt tengerész a vizek után a levegőt választotta pályájául. A norvégiai felszabadító hadjárat ideje alatt Stavangerből számtalan esetben berepült Anglia és Skócia fölé és felderítő kémrepüléseket hajtott végre, sorsdöntő jellegű fényképfelvételeket készítve egy egyszerű Me110 kisgéppel. Ezekért a tettekért a bronz Frontflugspange és az Eiserne Kreuz II. Klasse kitüntetéseket kapta. 1940 januárjában ismét Berlinben van: ezúttal a Fachamtes Fechten im NS-Reichsbund für Leibesübungen vezetésével bízták meg.

A szovjetellenes kampány idején Heydrich ismét támadópilótaként szolgál, amiért is az ezüst Frontflugspange és az Eiserne Kreuz I. Klasse kitüntetéseket kapja meg. 1941. szeptember 23-án Hitler felmentette a cseh protektorátus vezetése alól Constantin von Neurath-ot és Heydrichet tette meg utódjának 1941. szeptember 27-i kinevezéssel. Ezzel a megbízatással együtt SS-Obergruppenführer rangot kapott. A Führer kinevezésekor azzal engedte útjára Heydrichet, hogy a német-csehszlovák ellentéteket elegyengesse és a kapcsolatokat simábbá tegye a partizánterrorizmus felszámolásával. Helyettese Karl Hermann Frank lesz, a ki a Staatssekretär minőségében asszisztál.

Prágában rendkívül ellenséges körülményeket talál; jóformán a népi német Volksdeutsche-kon kívül senki sem szívleli az európai bolsevizmus letiprására érkezett német szabadságharcosokat. Beiktatása a Hradcany kastélyban zajlik le felesége és gyermekei is vele vannak. Prágától 20 km-re Jungfern-Breschan van a házuk. Heydrich az ellenséges szituációt úgy próbálja feloldani, hogy a szűkösködő cseheknek 20.000 pár cipőt osztott szét a birodalom költségén.

Heydrich tervbe vette egy szuper-autobahn megépítését Prága és Berlin között. 1942. január 20-án állítólag a berlini Am Großen Wannsee kastélyában Heydrich elnökletével megtartották azt a konferenciát, amelyen a zsidó-kérdés megoldását tűzte ki célul Hermann Göring Reichsmarsall megbízására. Ezen a konferencián nem a zsidók "kiirtásának" részleteit beszélték meg, ahogy a zsidó történelemhamisítók próbálják a nemzeteknek beadagolni, hanem a különböző nemzetekre kiható kártékony zsidó befolyás megszüntetésére kívántak lépéseket tenni, egész Európát illetően.

A korai '30-as években a német kormányzat szorosan együttműködött zsidó szervezetekkel a az európai zsidóság Palesztinába történő kitelepítése ügyében. Ezt kívánta végrehajtani a "haavara-egyezmény" és a "Rublee-Wohltat-egyezmény", amelyet részletesen tárgyal Ingrid Weckert kíváló könyve az Auswanderung der Juden Aus Dem Dritten Reich cím alatt. A háború volt az oka, s amely nem Németország hibájából robbant ki, hogy a kitelepítési manőverek lelassultak. A fennakadt, de már "útrakész" zsidókat munkaszolgálatra kötelezték a Birodalmon belül. Emellett azt is tudomásul kell vennünk, hogy a zsidóság volt az, amely 1933 májusában háborút hirdetett a nemzeti szocialista Németország ellen azért, mert nem zsidóbarát pojácát mert ültetni országa élére. A Wannsee-i konferencia lényege az európai zsidók kitelepítése és nem likvidálása volt. Ezalatt a cseh vakolós Eduard Benes terveket szőtt Heydrich meggyilkoltatására. A kiebrudalt zsidóbérenc 2 csehszlovák katonatiszttel (Jan Kubic és Josef Gabcic) és az angol kémszolgálattal közösen néhány társukat repülővel a Protektorátus területére átdobták, 1941. december 28-án.

Ezt követően hónapokon át tanulmányozták, figyelték Heydrich mozgását, útvonalát, megszokott életvitelét. Tekintettel arra, hogy az angolok "partizán" terrorista akciói megélénkültek, különösen Belgium és Franciaország területén, ezért Heydrich kommunista-ellenes intézkedéseinek megszigorítása felszámolta a bünözök aktivitását. A Führer annyira elégedett volt Heydrich ámulatra méltó emberismeretének, hogy megtette őt a Zivilverwaltung fönökének a két említett országban. 1942. május 27-én kellett volna repülőre ülnie és a Führer Főhadiszállására utaznia további megbeszélésekre. A kommunista gyilkosok ezt az időpontot jelölték meg alattomos tervük véghezvitelére.

A terroristák tudták, hogy Prága, Holeschowitz negyedének egyik hajtű-kanyarulatában Heydrich kocsijának le kell lassulnia.Ezen a napon Heydrich reggel 10 órakor hagyta el a Jungfern-Breschan. Fél órával később érkezett el a merénylet színhelyére.heydrich, reinhard, ss, német, nemzetiszocialista, nemzeti, polo, póló, ruházat, ruha A méregzöld színű Mercedes-Benz kocsiját SS-Oberscharführer Klein vezette.

A gyilkosok egyike, Gabcic, pisztolyát Heydrichre emelve lőni akart, de az angol gyártmányú fegyver csütörtököt mondott. Heydrich ezt látva szolgálati fegyverét előrántva rálőtt Gabcicra, aki földre zuhant. Ezt a pillanatot kihasználva a másik terrorista egy bombát hajított Heydrich felé, amely a Mercedes jobb hátsó kerekénél robbant fel, szilánkjai súlyosan megsebesítve Heydrichet. Még volt annyi ereje, hogy pisztolyának tárját Kubicra lője.

A környező házakból elősiető emberek közül egy népi német asszony segített Heydrichnek a Bulovak kórházba való szállításában. A német sebészek mindent megtettek, hogy életét megmentsék, de a sokkhatás életét vette; 1942. június 4-én Reinhard Heydrich visszaadta lelkét teremtőjének.

heydrich, reinhard, ss, német, nemzetiszocialista, nemzeti, polo, póló, ruházat, ruha

A koporsó a Reichsprotektor földi maradványaival, horogkeresztes zászlóval, a Wehrmacht és a Waffen-SS díszőrségével Prágából Berlinbe utazott, ahol Reichssicherheitshauptamt dísztermében lett felravatalozva. 1942. június 9-én a temetési szertartás gyászbeszédét Heinrich Himmler Reichsführer-SS tartotta meg. A záró szavakat maga Adolf Hitler mondotta el, kiemelve azt, hogy mindig meghatotta Heydrich megingathatatlan hite a nemzetiszocializmusban és az, hogy Reinhard Heydrich egyike volt azoknak a kemény harcosoknak, akik hozzájárultak a Birodalom biztonságának megszilárdításához. A Führer ezután a Verwundeten-Abzeichenaranyérmét helyezte el Heydrich koporsójára.

Ezt követően a gyászoló menet az Invaliden temetőbe tartott, ahol Heydrichet örök nyugalomra helyezték.

Forrás: Metapédia - A másféle lexikon.

Az oldalon szereplő kulcsszavak:

reinhard, HEYDRICH, GESTAPO, SD, reichsführer, HARMADIK BIRODALOM, NSDAP, himmler, március 7., HITLER, CSEH pROTEKTORÁTUs, PRÁGA, GABCIC,

Banner csere

www.HARGITApolo - Banner
Partnereink, kedvenceink bannerei láthatóak itt. Bannercseréhez katt ide!

Kapcsolat

Irányítószám, Város
Utca, Ország
Telefon: +36 (70)...
Minden esetben küldd el a telefonszámod!
E-mail: hargitapolo@gmail.com